|
A román elektronikus zenei producerek egyre nagyobb szeletet hasítanak ki az európai szcénából amelynek legújabb bizonyítéka a Mime Tachine EP. Polarize és Surprise kiadójának debütálásán Pagal, Mihai Popviciu és Jay Bliss működött közre. A lemez nagyszerű nemzetközi visszahangot is kapott.
A szcéna egyik legjelentősebb online médiuma, az Ibiza-Voice.com hosszabb kritikát közöl a bemutatkozó EP-ről amelyben az imponáló 8-as osztályzatot érdemelte ki a Mime Tachine. A bemutatkozás sikeres volt, hiszen a megjelenés napján el is kapkodtak 300 példányt a lemezre nyomott EP-ből, a frankfurti Freebase Records boltjában az első nap felvásárolták az összeset, de az online áruházakban is szépen teljesített az All Inn 001: a decks.de toplistáját vezette is az EP. Romániában a kiadó indulásához időzített Polarize és Surprise két partit is, amelyek a hírhedt bukaresti Studio Martinban valamint a brassói Mooseban is teltházat hoztak ugyanazon a hétvégén (a sorozat a bacaui Zebra-ban folytatódik decemberben Phil Weeks-el és Chris Carrier-el, majd 2010 kolozsvári midi-ben). Pagal a hazai klubbereknek ismerős lehet, hiszen jónéhány hazai rendezvényen pörgetett már, sokak szerint az egyik legprofibb reggeli/after DJ-t tisztelhetjük benne. Mihai Popviciu már tapasztalt producernek számít, hiszen 2004 óta tagja a DJ Hellhez köthető International Deejay Gigolos brigádnak és szerepelt már munkája a válogatásukon is. A román szcéna több szereplőjével is dolgozott már együtt, saját lemeze jelent meg Pascal FEOS Level Non Zero cimkéjén is. Jay Bliss karrierje egy megnyert DJ versennyel kezdődött Romániában amelynek köszönhetően rögtön a legnagyobb szabadtéri fesztivál line-upjában találta magát. 2004-ben Electrique Boutique néven lemezboltot nyitott amely akkor az egyetlen volt az országban, de a legelső román kiadó megalapítása is a nevéhez fűződik. Az Exposed Audio a techno lemezekre koncentrál. Produceri munkáinak kiforrottságát 2009-ben már live actekben mutatja be a közönségnek.
Ők hárman nem egy alkalmi formáció, rendszeresen járnak össze közösen stúdiózni amely munkának ez már a harmadik gyümölcse de kétségkívül a Mime Tachine a legígéretesebb. Természetesen egy sikeres kiadványt a legjobban az minősíti, hogy hányan (és főleg, hogy kik) pörgetik a klubokban világszerte. Nos, ebből a szempontból sincs szégyenkezni valója a debütáló lemeznek, hiszen zsákszámra érkeznek a visszajelzések - akár a legnagyobbaktól is - hogy játszák rendszeresen a két felvételt. Oda meg vissza van tőle Ricardo Villalobos, Rhadoo, Raresh, Gregor Tresher, Reboot, Agnes Laurent Garnier és Thomas Schumacher is de remek visszajelzéseket kapott Joris Voorntól, Jimpstertől, Shlomi Abertől és DJ Helltől is de pörgeti még Richie Hawtin, Martin Eyerer, Martinez, Lee Burrigde és Nic Fanciulli is.
A Mime Tachine-nal és az Inn Chanttal tehát letette a névjegyét az All Inn Records amelyet ugyan minden médium román kiadónak bélyegez, mert többnyire román előadók alkotják bár mi tudjuk, hogy legalább félig hazai produkciókról van szó. Decemberben jön a következő, reméljük hamarosan magyar producerek munkáival hiszen a szcéna már figyel Polarize és Surprise cimkéjére.
|